Befejeződött a kivitelezés

Végéhez közeledik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás településein az elhagyott szilárdhulladék lerakóik rekultivációja. A projekt során a lezárt, de nagy környezeti terhelést jelentő hulladéklerakókat számolják fel. A 240 önkormányzatot tömörítő társulás hétmilliárd forint európai uniós forrást nyert a régi lerakók rekultivációjára.

A területeket három csoportoba sorolták. A kivitelezőket egy eljárás keretében, három részajánlati lehetőséggel válaszották ki, a munkálatokat három konzorcium végezte a három csoport (LOT) esetében. A támogatás összegét a közbeszerzési eljárás során megkötött kiviteli, illetve megbízási szerződések díjai alapján állapították meg.

A három LOT készültségi szintje: LOT1: 100%, LOT2: 98%, LOT3: 98%.

100 lerakó készre jelentése megtörtént, a maradék 8 lerakót március 14-ig átadják. Az utógondozásának feladata az átvételtől fogva – mint a munkaterület átadását megelőzően is – a tulajdonos önkormányzatot terheli, így az ő feladata és kötelezettsége lesz valamennyi, az engedélyben meghatározott feladat elvégzése (pl. az illegális lerakás megakadályozása, a terület kaszálása, a meglévő monitoring kutak mintázása stb.).

A megvalósítás során táblák, lakossági fórumok, nyílt napok, honlap és kiadványok garantálták a lakossági tájékoztatást.